Elfeledett örökségünk: A Szkíta pogányság

A szkíták, mint a magyarok elődnépe a nomád harci életmód mellett mélyen vallásosak is voltak. De ez a vallás nem az úgynevezett krisztusi hit volt, hiszen tudjuk, hogy napjainkban egyre erőteljesebben próbálják bebizonyítani a szkíta-keresztény elméletet, mint, ahogyan a magyar őskeresztény elméletet is. Arra, hogy a szkíták, mint őskeresztények egyetlen istent imádtak, arra már az cáfolat, hogy a szkíták több, mint 2000 éves nép és, hogy ez semmiképpen nem születhetett együtt a szkíta nemzettel. David Lane szerint „Csak egy vele született vallás felelhet meg az embereknek és védheti meg őket.” Tehát, ha azt akarjuk, hogy a nemzetünk fent maradjon, akkor nem szabad idegen hitet elfogadnunk, hanem követnünk kell a velünk született örökségünket és ápolnunk kell a saját tradícióinkat.

A szkíta-keresztény-monoteista elméletre maga Hérodotosz (A történelemírás atyja) is rácáfol. Ugyanis Hérodotosz szerint a szkíták különböző isteneket tiszteltek és imádtak. Hérodotosz írásaiban megpróbálta úgy elemezni a szkíták ősi hitvilágát, hogy összhangba hozta a görög mitológiával. Eszerint a szkíták legfontosabb isteneit egy hármas ranglétrában helyezte el. Az első rangban az istenpanteon legfelső fokán Tabiti istennő foglal helyet. A másodikban Papaiosz és Api (Gaia Földanya), és a harmadikban Gojtosir (Apolló) és Artimpasa (Afrodité) foglalnak helyet. Ők alkotják tehát a szkíta hitvilág legfontosabb elemeit. Ők a szkíta istenpanteon részei!

A szkíták legnagyobb tiszteletben tartott és tisztelt istene a Hestiában imádott Tabiti istennő volt. Tabiti istennő az állatok és a tűz birodalma fölött töltött be uralkodói szerepet. A tűz birodalma fölötti uralkodás mellett tehát az állatok védelmezője is volt egyben. Tabitit a kelet európai kultúra művészete olyan istennőnek ábrázolta, aki az egyik vállán egy hollót hord magával és egy kutyaféle állat kíséri az útján, ezért nagy a valószínűsége annak, hogy Tabiti istennő a germán Wotan és a szláv Svarog női megfelelője. Erre jó példa az a hasonlóság, amit a vikingek Odinjával mutat, hiszen mind két isten szent állata a holló és emellett mind a kettőnek van egy másik állata, ami az élete részéhez tartozik, mivel a kutya őse a farkas, ezért nem kizárt, hogy Odin farkasa Tabiti kutyájának felel meg.

A manysiban (legközelebbi rokonnyelveink egyikében) a tűz: "tabt", "taut", azaz a szkíta névnek pontos megfelelője. Zeusz szkíta neve Papaiosz volt (azaz: Papay). Ez az isten talán megfeleltethető a szláv Perunnak, a germánok Thor-jának, vagy a kelták Taranis-ának. Hérodotosz írásaiban kifejti, hogy a Szkíta törzsek - birodalmi szkíták - a Föld Urát Thagimasados-nak nevezték, akit a görögök Poszeidónként tiszteltek. A szkíta utódnépek művészetében gyakran került ábrázolásra a Földisten és a Villámisten, így például az utódok freskóin, domborművein, kancsóin, halottas urnáin, nemesfémből készült dísztárgyain stb.

A szkítáknál, akárcsak az ősmagyaroknál nagy szerepet kap a totemizmus. A Földanyát (Apit), mint természeti erőt, aki a földi, emberi világ úrnője szarvasagancsokkal ábrázolták, akárcsak a kelták Cernunnost vagy a germánok Freyrt. A szarvas volt a szkíták egyik szent állata, amit nagy tisztelet övezett ezen nép körében, és ez a rokonság ezért jól megfigyelhető az ősmagyarok Csodaszarvasában is, aki a mitológia szerint Hunort és Magort új hazába vezette. A szkítáknál megjelenik a sárkány is, mint az atyai őserő, az ős nemzőerő szimbóluma, ami a griffel vagy a magyar Turullal azonosítható.

A Napisten (vagy Napanya) szkíta neve Gojtoszürosz, vagy más néven Gojtosir volt. A finnben "koittaa"= hajnalodik, virrad, pirkad, "koitua" = származik, támad, lesz, keletkezik; a manysik hajnal-istenasszonyát Kaltesz-nek hívják, akit az első földi emberek szülőjének tartanak. A magyarban a "szül" ige kapcsolatos a hajnali szürkületet jelölő szó tövével ("szür"). A Gojtoszür név tehát a hajnali szülő-teremtő Napisten(nő)t jelenthette. A magyar nyelv szerint is a keleti irány (a hajnali Nap iránya) kapcsolatos a keletkezéssel.

Diodorus Siculus és Plinius említik, hogy Skythéstől (Héraklész fiától) két kiváló erényű testvér származott, Palos és Napes. A Palos névben a finn palo= égés, tűz, ragyogás, fény szó ismerhető fel, valamint a palóc népnév, a Nap(es) vagy Nap(os) névben pedig a mi Nap szavunk, ami tehát a "palo" szóval szinte egyet jelent, hiszen a Nap tüzes, ragyogó, fényes, ráadásul érdekesen egybecseng a nép szavunkkal is (a Nap népe - az Aranykor népe!).

Egy szkíta királyt (Szkülész), aki a földműves szkítákon uralkodhatott, a Borysthenes folyó környékén a görögök beavatták Dionüszosz szertartásos kultuszaiba. A Borysthenes (Borüszthenész) névben a magyar "bor" és "isten" szavak ismerhetők fel. Mivel Dionüszosz volt a bor feltalálója, így találó rá a "Boristen" megnevezés. Alighanem a Dionüszosz-Bakkhosz boristenhez megtért szkíta király, Szkülész ragasztotta a ma Dnyepernek nevezett folyóra a "Boristen" nevet.

Hérodotosz írása a szkíta mitológiáról, amely egyben a szkíták ősi eredetmondája is:

"Amint pedig a szkíták mondják, az ő nemzetük mindnyájan a legfiatalabb; s hogy ez így keletkezett: ezen a földön, mely pusztaság volt, született először egy ember, kinek neve volt Targitaus. Ezen Targitaus szüleinek mondják lenni Jupiter és Borysthén folyójának egyik leányát. Ilyen nemzetségből született legyen Targitaus; ebből pedig származott három fiú: Lipoxais, Arpoxais és Koloxais, a legfiatalabb. Ezek uralkodván, az égből lehulló arany tárgyak: eke, járom, kétélű (harci) fejsze (szekerce) és csésze estek a földre. A legidősebb első volt ki ezt látta s gyorsan oda szaladt, fölakarván venni; de az arany, midőn hozzá közeledett, égni kezdett. Ez visszavonulván, a második közeledett oda, és ugyanaz történt. A kettőt tehát elűzte az égő arany; midőn a harmadik, a legifjabb, hozzálépett, elaludt (az arany tüze) és ő azt elvitte magához. A két idősebb fivér megtudván ezt, átadták az egész országot a legifjabbnak.

Lipoxaistól származtak azok a szkíták közül, kiket nemzetségre nézve Auchatáknak neveznek; a középső Arpoxaistól pedig kik Katiaroknak és Traspiseknek hivatnak; végre a legifjabbiktól, a királytól (erednek), kik Paralátoknak neveztetnek. Mindnyájuk neve pedig Skolotok a király melléknevétől. De a görögök szkítáknak nevezték el.

Ezen szent aranytárgyakat pedig legjobban őrzik a királyok, s évenként nagy áldozatokkal látogatják meg, hogy részükön maradjanak. (…) Nagy lévén a föld, Coloxais három országot alapított belőle fiai számára; egyiküket azonban legterjedtebbé alkotta, melyben az arany őriztetik. Az ország véglakosain túli vidéket illetőleg az éjszaki szél felé, azt mondják, hogy nem lehetséges sem távolabbra látni sem keresztül menni elömlött pelyhek miatt; mert a föld és a lég telve van pelyhekkel, és ezek zárják el a továbblátást.

Így beszélnek a szkíták mind önmagukról mind az országukon túli vidékekről."

Ezt a történetet a szkíták mesélték el Hérodotosznak és ez egy Thargitaosz nevű király fiairól szól. Thargitaosz király szülei az Égisten (Jupiter) és feltehetően maga a Földanya („Borysthén leánya”). Thargitaosz három fia Lipoxais, Arpoxais és Koloxais. Mivel a szkíták a "th"-s kezdetű szavaknál nem ejtették a "t" betűt, ezért Thargitaosz király nevéből (ha a görögös végződést elhagyjuk) az erdélyi Hargitára vélünk következtetni.

A szkíta eredetmonda egy-egyetlen nép történetet említi, amely isteni akarat folytán (vagy túlnépesedés okán) három testvérnépre oszlik. Két testvérnép kiválik az ősnépből és elhagyja az őshazát, majd külön-külön letelepedik. A harmadik testvérnép pedig az ősök földjén maradt (és ott él ma is). A különválás után, a három testvérnép külön fejlődésnek indul, külön utakon járva külön történelmet ír, de az ősi gyökereket sosem veszti el.

Létezik egy másik eredetmonda is a szkítákról, amiben ősapaként maga Héraklész (Herkules) személye jelenik meg. Nyilvánvaló, hogy a görög hős neve egy olyan szkíta ősi hős nevét helyettesíti, akit a görögök Héraklésszel azonosítottak. Ennek a szkíta hősnek a neve Kolaksay volt. A mitológia szerint Kolaksay félisten egy napon leszállt az égből és ő hozta magával az íjat, az ekét és egy bárdot. Akárcsak a másik mondában, ahol Hérodotosz Jupitert említi a szkíták ősnemzőjének, itt is, a második mondaváltozatban maga Héraklész isten a szkíta ősatya. Ha még ehhez hozzátesszük, hogy Héraklészt a Rodosz szigetén élő „görögök” Magor (Magar) névvel illetik, szépen kikerekedik a szkíták eredete. Ezért Kolaksay (Héraklész) megmutatja nekünk, hogy a szkíta királyok őse a „kultúrális hős” típusához tartozik.

Mindkét eredetmonda változatban felelevenedik előttünk a mennyei menyegző, az asztrális ősnemzés képe. Ez az, amit Hérodotosz nem ért, és ezért nem tudja elhinni a szkítáktól – azaz első forrásból – hallott ősrege eredetmagyarázatát. Az ősnemzés képét is végig tudjuk kísérni úgy a szkíta, mint a szkíta utódnépek művészetében. Az ősnemzés szkíta képe a két isteni erő egyesülését, az égi atyai fényerő ráhatását ábrázolja a földi, anyai „anyagra”. Ettől az égi ráhatástól az Ősanya/Földanya áldott állapotba kerül, és megszüli gyermekeit, a „Föld fiait”. Az ősnemzés egyetlen és örökké ábrázolt motívuma az égi fényerő (világ/villám), a Nap, a Napisten, azaz a szellemi jellegű atyai erő (energia) ráhatása a földi, de mégis másvilági (mennyei) Ősanyára, és az anyagi jellegű Ősanya/Földanya megtermékenyítése. Ez mindkét mondaváltozatban nyomon követhető. Atyai ágon Thargitaosz (Jupiter fia) és Héraklész (Zeusz fia) szerepeltetésével, kirajzolódik a szkíták „égi” beavatkozással történő megszületése. A két égi személy a fény, a világ/villám, égi erő hatását jelenti.

A szkíta mitológia kincsére tehát büszkének kell lennünk és nem szabad elrejtenünk az utókor szeme elől. Ez a mitológia is megmutatja, hogy a szkíta egy őspogány nép, tehát ezáltal a magyar is. Azt is megmutatja számunkra, hogy a szkíta vallás egyáltalán nem tér el a többi európai ősvallástól, sőt, ha alaposabban szemügyre vesszük sok hasonlóságot vélhetünk felfedezni más európai vallásokkal, mint ahogy erre már fentebb példák is lettek alkalmazva. Az ősi isteneinket nem tűntették el a 2000 éves hit képviselői, csupán megpróbálták befolyásolni az embereket az őskeresztény-szkíta-magyar elmélettel. Viszont mindig voltak olyanok, akik ellen álltak minden idegen hitnek és fellázadtak azért, hogy az ősmagyar tradíciók fennmaradhassanak, ilyen volt például a hős Vata vezérünk is, aki a végsőkig kitartott az ősi hite mellett. Ha újra feltámasztjuk ősi tradícióinkat és ismét elkezdünk hinni az ősi istenekben, akkor a népünk ismét az ősi ösvényén haladhat tovább…